Füstölt lazacos mákos saláta

fotó 1

A hétvégén hazaállítottak a szüleim egy isteni füstölt lazaccal, amit a barátaik készítettek. Egész nap rohangáltam, így mikor hazaértem délután 4 körül farkaséhesen azonnal kellett valami ebéd, ezért gondoltam gyorsan összedobok egy mennyei salátát. Kinyitottam a hűtőt és az ott fellelhető hozzávalókból megszületett a következő recept, amit próbáltam a különleges :mákos, mézes mustáros, narancsos dresszinggel feldobni, hát sikerült! 2 adag készül a következő mennyiségből!

fotó 5

Hozzávalók:

100 g vegyes zöld saláta

100 g füstölt lazac

1 narancs

3 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál mézes mustár (helyettesíthető fél evőkanál mustárral és egy evőkanál mézzel)

1 evőkanál mák

só és bors ízlés szerint

maréknyi dió

 

Elkészítés:

Keverjük össze az olívaolajat, mustárt, mákot , valamint a narancs felének a levét. Egy nagy tálba tegyük a salátát, vágjuk rá kisebb darabokban a lazacot, és a fél narancsot. Öntsük rá a dresszinget, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk végül a tetejét megszórjuk egy maréknyi összetört dióval!

Tönköly challah, azaz fonott kalács-kenyér

 

Képernyőfotó 2014-02-21 - 17.12.16

Ha az összes recept közül most azonnal egyetlen egyet választanom kellene, hogy melyik a kedvencem, valószínűleg ez lenne a nyerő. Még akkor is ha semmi franc nincsen benne, de sokszor a legszimplább dolgok a legcsodálatosabbak! Nem lehetne jobbat elképzelni egy hétvégi reggelen, mint a sütőből éppen kikapott meleg tönköly challan, isteni vajjal és egy kis házi lekvárral megkenve.( hozzáteszem, bármit tehetünk rá mindennel zseniális!) Ha elhagyjuk a cukrot, akkor édes sem lesz és inkább kenyér beütése lesz.

Ezt is 100%-ban tönköly lisztből készítem, de ebbe sokkal kisebb arányban teszek tejleskiőrlésűt, így lesz igazán laza kalácsos állaga és íze. Ne feledjük, hogy a liszt minőségén rengeteg múlik, ezért lehet hogy egy picivel kevesebb liszt vagy éppen több víz kell, ezt érezni fogjuk a dagasztásnál, mert ha nagyon ragadós, akkor adjunk még hozzá egy kis lisztet.

A másik fantasztikus dolog ebben a receptben, hogy két pontnál is dönthetünk úgy, hogy lefagyasztjuk, ettől csak még istenibb lesz. Sokszor ezért egyszerre két adagot készítek és az egyiket bedobom a mélyhűtőbe.

Nincs más hátra, mint lássuk a receptet, aztán tessék gyorsan elkészíteni!

 

Hozzávalók:

1 csomag expressz élesztő

1/2 bögre nyírfacukor

3/4- 1 bögre langyos víz

1/4 bögre olívaolaj

3 tojás

1 evőkanál só

3 1/2 vagy 4 bögre tönköly fehér liszt (dagasztásnál látjuk mennyi kell pontosan)

1 bögre teljeskiőrlésű tönkölyliszt

 

Elkészítés:

Egy nagy tálba oldjuk fel az élesztőt egy evőkanál nyírfacukorral a langyos vízben, hagyjuk 5 percig állni, míg elkezd habzani.

Adjuk az élesztőhöz az olajat, 2 tojást a maradék nyírfacukrot és sót. Majd kézi dagasztó keverése mellett apránként adjuk hozzá a lisztet. Ha összeállt, akkor folytassuk a kezünkkel, ha nagyon ragadós lenne a tészta adjunk hozzá lisztet még, hogy tudjuk dagasztani és ne ragadjon hozzá a kezünkhöz.

Helyezzük vissza az olívaolajjal kikent tálba a tésztát takarjuk le konyharuhával és egy óráig hagyjuk állni, amíg körülbelül a duplájára nő. Ezen a ponton fóliába tekerve le is fagyaszthatjuk a tésztát, majd ha használni szeretnénk kiengedjük és a következő lépésekkel folytatjuk ugyanúgy az elkészítését.

A kelesztést követően tegyük a tésztát egy lisztezett felületre és dolgozzuk át néhány mozdulattal, majd szedjük 3 egyenlő részre a tésztát és formázzunk belőlük egyenlő hosszúságú és vastagságú kötél formát. A három tészta kötelünk végét dolgozzuk össze és a jobb oldalit helyezzük át a középsőn, majd ugyanígy a másik oldalon és addig folytassuk míg elfogynak, ekkor ezt a végét is dolgozzuk össze.

Ezen a pontos betehetjük a hűtőbe az éjszakára kelni vagy ha egyből elkészítjük, melegítsük elő a sütőt 200 fokra és míg bemelegszik, a megmaradt tojást verjük fel és kenjük be a kalácsot, ismét hagyjuk állni egy 30-50 percet kelni a kalácsot.

Az utolsó kelést követően megint kenjük be a felvert tojással és 30-40 perc alatt szép aranybarnára süssük meg. Az elkészült kalács is jól viseli a mélyhűtőzést!:)

Tipp: langyosan egyszerűen zseniális, így mindenképpen úgy időzítsünk, hogy akkor együnk belőle!

Csokoládés avokádó turmix

ec06fa53d0c8f04bd2d8dba79eb43f73

Ezt a receptet a szüleim tavalyi nyaralása után tanultam, Balin előszeretettel hűsítik magukat különböző isteni turmixokkal. Ha csillapíthatatlan édességvágyam van, akkor sokszor szoktam készíteni, mert egészséges, pár pillanat alatt elkészül és nem is olyan borzalmas kalóriabomba, főleg ha az olvasztott csokoládét elhagyjuk. (persze ettől lesz igazán mennyei)

Először nagyon furán hangozhat, hogy az avokádó- csokoládé házasítás, de ha belegondolunk az avokádónak elég semleges íze van. Ha megtaláljuk a megfelelő arányokat, akkor nem is érződik ki az avokádó, perzse ez ízlés kérdése, mert a szüleim mondjuk nem szeretik, annyira kakaósan, viszont nálunk ez lett a nyerő.

 

Hozzávalók:

1 érett avokádó

1 1/2  bögre mandulatej

3 evőkanál holland kakaópor

2 evőkanál olvasztott étcsokoládé

ízlés szerint 1 vagy 2 evőkanál nyírfacukor

5 db aszalt datolya

12 db jégkocka

 

Elkészítés

Az összes hozzávalót nagy teljesítményű turmixgépbe tesszük és 2 percig nagy fokozaton turmixoljuk, majd már fogyaszthatjuk is!

Teljes kiőrlésű tönköly pizza

Chipotle-Cajun-Shrimp-and-Guacamole-Pizza-102

Ritkán csinálok pizzát, pedig bűn egyszerű az elkészítése, ráadásul nem nagyon találkoztam olyan emberrel, aki ne szerette volna. Egy vendégség hozta meg a kedvem a házi pizza elkészítéséhez, de mivel rendes búzát nem nagyon eszünk, ezért a tönkölylisztes verziót dolgoztam ki. Egy picit mások az arányok, de egyébként ugyanúgy viselkedik, mint a hagyományos liszt. Ha igazán tudatosak vagyunk, akkor 2/3-ad vagy 1/2 arányban teljes kiőrlésű liszttel készíthetjük, így egy picit tömörebb lesz a pizzánk, de ez semmit sem ront az élvezeti értékén. Leteszteltem a gourmand barátainkon, férjem tanítványain és a családon, eddig egy morzsa sem maradt, pedig mindig többet készítek, mint ahány főre alapvetően kellene:)

A feltétet tetszés szerint változtathatjuk, de most egy nem túl szokványos, ámde annál istenibb verzióval szeretnék kedveskedni. Először furán hangozhat, hogy a guacamole legyen egy pizza alapja, de higgyétek el zseniális, ezt már csak a rajta lévő garnélarák és a csípős chipotle paprika tudja fokozni. (Culinarisban, valamint nagy áruházak nemzetközi részlegén fellelhető)

Hozzávalók:

Pizza tésztához

1 1/2 bögre tönköly fehér liszt +  kb. 1/2 bögre a végső gyúráshoz

1 1/2 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 bögre meleg víz

1 csomag száraz expressz élesztő

2 evőkanál méz

1 evőkanál só

1 evőkanál olívaolaj

Guacamole alap

3 nagy érett avokádó, meghámozva és villával összenyomva

1 bögre chipotle paprika

1/2 bögre natúr joghurt

1 gerezd fokhagyma

1/2 lime leve

só és bors ízlés szerint

Garnélarákos feltét

500 g garnélarák

2 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál cajun fűszerkeverék

1 gerezd fokhagyma

1/2 evőkanál barna cukor

só és bors

300 g cheddar sajt

100 g összetört gorgonzola vagy kecskesajt

snidling tálaláshoz

Elkészítés:

Egy nagy tálba az élesztőt keverjük össze a mézzel és fél bögre langyos vízzel, hagyjuk 10 percig állni, míg elkezd habzani, majd adjuk hozzá a többi hozzávalót és eleinte kézi dagasztógéppel keverjük össze. A pontos arányok függnek a liszt minőségétől, ezért lehet, hogy egy kevés vizet kell még adnunk, vagy éppen egy kis lisztet adagolnunk. Mikor már összeáll, de még ragadós, akkor a kezünkkel egy kis lisztet hozzáadva, addig dagasszuk (lassan adagolva hozzá evőkanál mennyiségnyi lisztet, ha még szükséges) míg már nem ragad a kezünkhöz. Ha ráérzünk a tökéletes arányokra, akkor ez már csukott szemmel is fog menni.

Ha összeállt a tésztánk olívaolajjal kenjük ki a keverőtálat és helyezzük bele, hagyjuk kelni 1 1/2-2 órán keresztül.

A pihentetés ideje alatt készítsük el a feltétet. A guacamole összes hozzávalóját keverjük össze, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk.

Gyorsan melegítsük elő a sütőt 200 fokra és mehetünk tovább a feltét elkészítésével.

Melegítsünk fel egy teflonserpenyőt tegyük bele az olívaolajat, a fokhagymást, a cajun fűszerkeveréket, a barna cukrot, egy csipet sőt és borsot, valamint a garnélarákokat. 3-4 perc alatt süssük meg, majd fordítsuk meg őket, hogy szép színt kapjon a másik oldaluk is, vigyázzunk ne süssük túl, mert még megy majd a sütőbe.

Vegyük elő az eddigre már szépen megkelt pizza tésztánkat néhányszor gyúrjuk át (ha szükséges egy kevés lisztet adhatunk, hogy ne ragadjon), majd két nagy tésztaalapot vagy több kisebbet formázzunk belőle. (a vastagsága ízlés dolga, nekem a vékonyabb tészta a kedvencem) Kenjük be a tésztákat a guacamole-s alappal,de mentsünk egy keveset a tálaláshoz ,majd halmozzunk rá a rákokból,  maradék chipotle paprikából végül a tetejére a kétféle sajtból is.

Helyezzük a sütőbe a pizzákat és körülbelül 25-30 perc alatt süssük ropogósra, a széle és a sajt legyen szép piros! Tálaláskor szórjunk a pizzára snidlinget és halmozzunk mellé a megmentett guacamole-ból! Nagyon jó étvágyat hozzá!!

Kókuszos bundás csirke salátával

A kókuszt minden formában imádom, legyen az: kókusztej, kókuszvíz, kókuszos levesek, mártások, édességek. Rengeteg salátát szoktam készíteni és próbálom minél jobban feldobni azokat, hogy ne legyen unalmas, eddig nem is nagyon készítettem két ugyanolyat, leszámítva a nagy kedvenceket:)

Így jött a kókuszos bundás csirke ötlete is, hiszen az olajban főtt hagyományos bundázott változatok nálunk tiltólistán vannak.

A sütőben ropogósra sült, kókusznak köszönhetően pikáns és enyhén édeskés csirke, istenien harmonizál a mustáros, narancsos salátaöntettel. Fontos, hogy jó minőségű kókuszreszeléket használjunk, mert az olcsóbb verziónak nem nagyon van íze, sokkal inkább hasonlít a fűrészporra.  Az ízeknek köszönhetően az egzotikus Karibi térségben érezhetjük magunkat, még akkor is, ha mondjuk kinn a tipikus téli köd uralkodik már napok óta és meg sem tudjuk mondani mikor láttuk utoljára a napot! A következő adag körülbelül 4-5 embernek tökéletesen elegendő.

5362794718_dae87039d1

Hozzávalók:

Bundás csirkéhez

500 g csirkemellfilé

fél bögre kókuszreszelék 

1 bögre cukrozatlan Corn Flakes

1 evőkanál édespaprika

2 tojásfehérje

só és bors ízlés szerint (én körülbelül 1 evőkanállal adtam a bundához)

olívaolaj

 

Salátához

1 nagy tál vegyes zöldsaláta

1,5 evőkanál méz

1 narancs leve

3-4 evőkanál olívaolaj

1 kisebb evőkanál mustár, ha van a legjobb a mézes változat

só és bors ízlés szerint

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 200 ℃-ra, majd vágjuk fel a csirkemellet kisebb szeletekre és enyhén sózzuk meg. Egy zacskóba öntsük bele a Corn Flakes-t és törjük kicsi darabokra, adjuk hozzá a kókuszreszeléket, paprikát, sót, borsot.

Egy kis tálba enyhén verjük fel a tojásfehérjéket, majd helyezzük bele a csirkedarabokat, ezután tegyük bele a zacskóba és jó alaposan rázzuk össze a kókusz-Corn Flakes keverékkel.

Béleljünk ki sütőpapírral egy tepsit helyezzük bele a bundás csirkemelleket egy kevés olívaolajjal locsoljuk meg mindegyiket és helyezzük be a sütőbe fóliával lefedve.

Körülbelül 20 perc után szedjük le róla a fóliát ismét egy kis olívaolajjal locsoljuk meg és légkeveréses funkcióra kapcsolva 10 percig süssük, majd fordítsuk meg, hogy a másik oldala is ropogós legyen.

Készítsük el a salátát: keverjük össze egy nagy tálba az öntet hozzávalóit adjuk hozzá a salátát és forgassuk össze, ha nem eléggé olajos egy kevés olívaolajat adhatunk még hozzá.

Mikor szép aranybarna a hús mindkét oldala vegyük ki a sütőből és helyezzük a saláta tetejére. Jó étvágyat hozzá!

Quinoa palacsinta

quinoa-coconut-pancakes

Az egyik legnagyobb hétvégi reggeli befutó, ami egyébként az édesség őrült férjem kedvence is, a hagyományos rokonával ellentétben ez egy egészséges fehérjében gazdag palacsinta, így én is sokkal szívesebben készítem neki. A hétköznapi quinoa salátákból megmaradt gabonát szoktam felhasználni, de természetesen íziben reggel is elkészíthetjük a quinoat!

Hozzávalók:

1 bögre quinoa (megfőzött quinoa, amit először öblítsünk át)

3/4  tönköly fehérliszt

2 teáskanál sütőpor

1/2 teáskanál só

2 tojás

1 tojásfehérje

1 evőkanál szobahőmérsékletű vaj

1/4  bögre mandulatej (helyettesíthető tehéntejjel is)

2 evőkanál nyírfacukor

gyümölcsök és juharszirup a tálaláshoz

Elkészítése:

Kéri habverő segítségével verjük fel a tojásokat, a vajat, fokozatosan adjuk hozzá mandulatejet, a nyírfacukrot, majd mikor egyenletes masszát kapunk keverjük hozzá az összes többi hozzávalót.

Melegítsünk fel egy teflonserpenyőt és tegyünk bele egy kávéskanál vajat, majd halmozzunk 2-3 evőkanállal a palacsintatészta keverékből. Körülbelül 1 perc után fordítsuk meg a palacsintát és a másik oldalát is pirítsuk aranybarnára. Süssük ki az  összes tésztát amerikai palacsintaként (kisebb, kb. 10 cm átmérőjű és 0,5 cm vastag), mindig pótoljuk a vajat, majd egyből tálalhatjuk. Idénygyümölcsökkel, juharsziruppal, de lekvárral is isteni!

Sporttal a gondok ellen- BodyArt

Amikor felmondtam a marketinges stresszes, mindent felemésztő állásomból, ami már az egészségemre is ráment, elhatároztam, hogy a pörgető edzések helyett inkább olyan után nézek, ami inkább a lassításra ösztönöz. Így mivel nagyon közel van az amaSole Jóga központban és már futás során milliószor kacsintgattam vele, erre esett a választásom. Imádom a terem hangulatát, nagyon megnyugtató barátságos, mindenki ismeri a másikat!

A BodyArt mellett volt egy kis csillag, ami azt jelzi, hogy keményebb fizikai edzettséget igényel az óra, hát nyilván nem kellett nekem több egyből erre vettem az irányt!:) Valóban folyt is rólam a víz, de ugyanakkor az óra végén azt éreztem, hogy a kemény edzés ellenére, energiával telinek érzem magam, ami nem volt elmondható a kínzó konditermes edzésekről.

Azt figyeltem meg, hogy egyre többen igénylik, hogy a sporton keresztül megdolgoztassák a testüket, kikapcsoljanak, levezessék a stresszt és lehetőleg még élvezzék is. Na akinek ezek az igényei, azoknak biztosan merem ajánlani a BodyArt-ot, ami itthon már jó pár éve jelen van de szerintem még mindig méltatlanul kevesen ismerik.

A BodyArt koncepciója Robert Steinbacher és Alexa Lé sok éves munkájának gyümölcseként született meg. A BodyArt lényege, hogy összehangolja a test és az elme működését, ezáltal segít összhangba kerülni önmagunkkal, így rendszeres gyakorlás mellett sokkal kiegyensúlyozottabbá válhatunk. A jógára, a pilatesre és a nyújtó gyakorlatokra épülő mozgásforma tökéletesen formálja a testet és  mindig energiával (és kísérő izomlázzal) feltöltődve távozom az óráról.

Eleinte sok feladat még nekem is problémát okozott, pedig az élsportoló múltamnak (kemény akaratomnak és elszántságomnak) köszönhetően mindig a nagyon jó edzettségi állapotúak közé sorolnak. Viszont rendszeres gyakorlás mellett fantasztikus fejlődés érhető el. Egy kis kitartást követően úgy éreztem magam az órák során, mintha táncolnék és az egyes pózok lennének a tánclépések, amelyek csak úgy megtörténnek az emberrel, nem pedig egy gondosan megtervezett lépés lenne. Hozzá kell tennem, hogy hatalmas szerencsém van, mert Anita az oktatónk zseniális, mindig nagyon felkészült és változatos órákat tart, ezzel is hozzásegítve, hogy teljesen rabjává váltam a BodyArtnak:)

Budapesten a következő helyeken érdemes kipróbálni:

amasole Jóga Római

Bodyart mozgásstúdió

Bodylab 

Zöldbabos quinoa saláta

fotó 1

Mindig rohanok valahova, így a quinoa saláta a kedvenceim közé tartozik, mert 10 perc alatt készen van, laktató és roppant egészséges. A fehérjében és vasban gazdag gabonát gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják.  Általában több quinoát szoktam kifőzni, így másnap ebédre repetázom vagy palacsintát csinálok a férjem legnagyobb örömére:) Hétvégén hozom ezt a receptet is, garantáltan szerelem lesz első harapásra!

Ez a fogás is tökéletes munkába másnap ebédre, vagy tavaszi, nyári piknikre-  a salátaleveleket leszámítva- már előző este bekeverhetjük. ( így tökéletesen összeérnek az ízek)

Hozzávalók:

 1 bögre zöldbab (ha nincsen friss használhatunk fagyasztottat is)

1/2 bögre főtt quinoa

1/2 tonhal

1 evőkanál gorgonzolasajt

1 evőkanál fenyőmag

2 evőkanál pesto

1 gerezd fokhagyma

1 evőkanál olívaolaj

1 marék zöldsaláta

só és bors ízlés szerint

 Elkészítése:

Egy serpenyőben felmelegítünk egy kis olívaolajat, a felszelt fokhagymát beletesszük és néhány pillanat múlva rászórjuk a zöldbabot, sózzuk, borsozzuk. Körülbelül 5 perc alatt elkészül a babunk, véletlenül se főzzük túl, éppen csak át kell melegednie, de még friss roppanós maradjon.

A fenyőmagot egy serpenyőben megpirítjuk, majd minden hozzávalót a salátán kívül összekeverünk, a tetejére halmozzuk a fenyőmagokat is és vagy elcsomagoljuk másnapra ebédre vagy azonnal tálaljuk!

 

Banános Zabpehelyfelfújt

 

A tökéletes reggeli, amely egyszerre tápláló, egészséges és valami eszméletlenül finom. Itthon még nem nagyon hallottam róla, de persze ez is amerikai őrület, kinn reneszánszát éli. Pofonegyszerű, egyszerűen képtelenség elrontani és megszámlálhatatlan variációja létezik.

Én egy vasárnapi borús reggelen a banános, gránátalmás, fahéjas verzióval dobtam fel a kicsi családunk reggelét!

fotó 1

Hozzávalók:

1 bögre zabpehely (lehet bármilyen pehely, lehetőleg a finomabb változat)

1 bögre mandulatej

1 tojás

2 evőkanál nyírfacukor

1 banán

1/2 gránátalma

1/3 bögre aszalt áfonya

1/3 bögre napraforgómag

1/2 evőkanál sütőpor

1 csipet só

200 fokra előmelegítem a sütőt. A banán felét felszeletelem és egy körülbelül 10×25 cm-es kerámiaedénybe pakolom egymás mellé, rácsurgatok egy kevés mézet és fahéjat és betolom a sütőbe, míg elkészítem a keveréket. A maradék banánt egy villával összetöröm, majd hozzáadom a tojást, tejet és elkeverem, végül a maradék hozzávalókat is beleöntöm a tálba és összedolgozom. Kiveszem a sütőből a kerámiatálat és beleöntöm a zabos keverékemet, 25-30 percre visszateszem a sütőbe, amíg szép aranybarna nem lesz.

Juharsziruppal, almaszósszal, lekvárral vagy csak magában melegen tálalom!

%d bloggers like this: