Az én 5 újévi fogadalmam 2017-ben

5 fogadalom 2017-ben

Szoktatok újévi fogadalmakat tenni? Én valóban soha, de egy picit mindig, mert magamban mindig megfogadom, hogy még többet és keményebben fogok edzeni, hogy végre tudjak nyáron versenyezni is. Valójában már jó pár éve tudom, hogy ez nem lehetséges, főleg mióta megszületett Panna, ezért idén arra gondoltam, hogy betartható és praktikus fogadalmakat teszek, amiknek még értelme is van!:) Íme az én 5 újévi fogadalmam 2017-re:

  1. Mindenhova viszek magammal egy könyvet, mert az egyetlen időpont, amikor olvashatnék az este van, de akkor egyből bealszom, ezért nagyon ritkán olvasok. Viszont mivel sokat tömegközlekedek és ügyintézések alatt sok helyen kell várni, így ilyenkor lophatok magamnak néhány negyed órát és végre már be is fejezhetek egy könyvet. rendelek is az Amazon-ról valamit:)
  2. Nem próbálok egyszerre 3 dolgot csinálni. Sok előnye van, ha az ember otthonról dolgozik, de legalább annyi hátrányát is fel tudnám sorolni. Sokszor azon kapom magam, hogy egyszerre írok kettő e-mailt, mellette főzök, teregetek, megbeszéléseket egyeztetek telefonon és fél füllel valamilyen podcastot hallgatok. Na ennek szeretnék véget vetni és egyszerre egy (na jó időnként kettő) dolgot csinálni.
  3. Csak minőségi ruhákat veszek! Rengeteg ruhám van és mindig megállapítom, hogy gyakorlatilag ugyanazt a 15 szettet hordom, viszont nagyon fontosak, hogy azok valóban jó minőségű darabok legyenek. Egyébként sem szeretek vásárolni, így nem nehéz visszafogni magamat, hogy szezononként 1-2 igényes darabot szerezzek csak be. Aktuális kedvenceim: Aeron, COS, Another Stories.
  4. Rendet teszek a Facebook és Instagram oldalamon! Egy időben mindenkit és minden hülyeséget visszajelöltem vagy elkezdtem követni, ideje rendet tenni és azokat megtartani, amik és akik valóban érdekelnek!
  5. Végül a legfontosabb, még több minőségi időt töltök Pannával, amikor a telefont teljesen eltüntetem, hogy véletlenül se nézegessem, hanem valóban testileg-lelkileg vele legyek. Így is elég ijesztő, hogy milyen gyorsan eltelt 2 év, szeretném kiélvezni ezt az időszakot, rettentően vicces, kreatív és őszinte. Ezért még több csokis zabkekszet fogunk sütni, ilyen utazásokat szervezni hármasban és együtt ihletet meríteni, hogyan csinosítsuk a lakásunkat.

Leave a Reply