Az első hat hónap Pannával

IMG_0661

Egy picit megkésve, amit az utóbbi időben megszokhattatok de nem megtörve gondoltam itt az ideje egy újabb Panna update-nek, hiszen már elmúlt fél éves a kisasszony.

Egyik oldalról hihetetlen, hogy milyen gyorsan elfutott ez a 6 hónap, a másik oldalról, viszont annyi minden történt, olyan sokat változott, hogy olyan érzésem van, mintha már hosszú évek óta az életünk része lenne.

Panna továbbra is egy kifejezetten nyugodt, mosolygós, jókedvű, érdeklődő, kiegyensúlyozott huncut baba…azt hiszem a személyisége alapján le sem tagadhatná az apját! Nyilván elfogult anya vagyok, de komolyan mondom ennyit még soha nem láttam egy gyerkőcöt sem mosolyogni, mint ő. Ha rossz kedve van és az ember felveszi, akkor egyből széles vigyorral hálálja meg és azonnal elfelejti, hogy 2 másodperccel hamarabb éppen miért nyüsszögött.

Egy szavam sem lehet a lányomra, mert alapvetően nagyon könnyű vele és gyorsan alkalmazkodik az új helyekhez, helyzetekhez, persze szegénynek nem sok választása volt, mert folyamatosan hurcolásszuk magunkkal versenyekre, barátokhoz, kirándulni, bevásárolni, lakást-csempét nézni. Mi már a gyerekvállalás elején elhatároztuk és szerintem csak jót tesz neki, reményeim szerint sokkal nyitottabb, barátságosabb emberke válik majd így belőle. Nem mondom, hogy nem okoz kihívásokat a folyamatosan utazás, de eddig még mindig minden váratlan eseményt meg tudtunk oldani nagyobb összeomlás nélkül.

Az alvásokkal szenvedtünk egy bő hónapot, mert egy időben éjjel 2 és 3 között gondolta, hogy akkor ő most enni kér 4-5 hónaposan, majd mire ez megoldódott, kezdődött egy újabb szokás: nappal 45 perc alvás után sírva felébredt. Minden egyes alkalommal, amikor erről mesélek gyorsan lekopogom, de most úgy tűnik egyre érettebb és az alvás is sokkal jobban megy. Az utóbbi időben éjszaka csak akkor kel fel, ha valakivel egy szobában alszik…igen van ilyen én sem akartam elhinni, de már biztos vagyok benne, hogy ő igényli a saját szobát!

Mivel a 4. hónap óta nem tudom szoptatni, ezért elég hamar elkezdtem hozzátáplálni, már rengeteg mindent eszik. Iszonyatosan édes, amikor hatalmasra nyitja a száját, mint egy madárka!

IMG_0049

Még mielőtt megszületett Panna elhatároztam, hogy szeretnék megmaradni Zita is, mint feleség, barátnő, és csak úgy magam, ezért úgy szeretném szoktatni a születésétől kezdve, hogy mással is jól meglegyen. Így néhányszor havonta a nővérem, a szüleim, Csabi vagy alkalmanként babysitter vigyáz rá, így nekem is lehetőségem van a kikapcsolódásra. Volt már 2 éjszakát is nélkülünk, amikor Csaba az ironmant teljesítette és köszönte szépen tökéletesen érezte magát az egyik keresztanyjánál…bár tisztában vagyok vele, hogy az igazi kihívás az lesz, amikor már felfogja, hogy most bizony mással hagyjuk. Ugyanakkor már most azzal vigasztalom magamat, hogy mivel születésétől kezdve megszokta, hogy mással is van csak könnyebben fogjuk venni ezt az akadályt is.

IMG_0140

Döbbenetes egyébként, hogy ebben a korban a babák napról napra mennyit változnak, Panna az egyik napról a másikra kezdett el kúszni, négykézláb hintázni és a környezetére sokkal jobban figyelni, most az egyik legnagyobb sláger a kutya, amint meglát egyet fülig ér a szája. Jelenleg ez a legnagyobb öröm kifejező eszköze, mert még mindig nem kacag, ami időnként nagyon vicces, mert bár szeretné fokozni az örömét, de jobban nem tud mosolyogni, ezért nagy ritkán kicsúszik valami kis sikoly a száján:)

IMG_0493 (1)

Hát ezt tudja most Panna 6 és fél hónaposan, ki tudja mire legközelebb írok róla mi mindent fog produkálni, de remélhetőleg a jókedve addira sem lankad!!:)

IMG_0667

One comment

Leave a Reply