Amit 2015-ben megtanultam…

IMG_3773

azt hiszem minden túlzás nélkül mondhatom, hogy a 2015-ös év életem legfárasztóbb és legtanulságosabb időszaka volt, aminek ennyivel egészen biztosan nincsen vége sőt…!

készültem az anyaságra, de rá kell jönnöm, hogy az ember tervezhet, felkészülhet, olvashat, kérdezhet, de leginkább az ösztöneire és a csöppségére kell hagyatkozni a gyereknevelés terén. meghatározhatunk irányelveket, amihez érdemes tartani magunkat, de az oda vezető rögös út mikéntjét nem mi egyedül, hanem közösen a gyerek irányításával alakíthatjuk ki.

íme az én listám, amit az elmúlt 12 hónapban megtanultam:

Continue reading →

Úton Pannával

IMG_3445

Mielőtt megszületett Panna picit aggódtam, hogyan fog változni az életünk, hogyan fér bele a folyamatosan nyüzsgő utazó életünkbe. Az első hetekben meg voltam ijedve, hogy akkor most be leszek zárva egyedül és soha sehova nem fogunk tudni menni. Meg kell, hogy valljam nekem az első hetek voltak a legnehezebbek, amikor csak a négy fal között voltam, ráadásul még nem annyira lehetett kiismerni Pannát sem.

Ahogy egyre jobban összeszoktunk és már tudtam mi jó neki, hogyan kell bánni vele nekem is megjött az önbizalmam és egyre többet kimerészkedtünk a házból. Megjegyzem erre nem kellett sokat várni, mert 7 hetesen már edzőtáborban voltunk 2o tanítvánnyal vidéken:) Azóta nincs megállás, versenyek, kávézások, baráti találkozások, kirándulások folyamatosan úton vagyunk, amit Panna iszonyatosan élvez.

Continue reading →

Panna 1 hónapos

kicsiTUN_4202

A mai nap lett Panna pontosan egy hónapos, nagyon fura, mert egyik oldalról olyan, mintha tegnap lett volna az érkezése, de a másik oldalról, mintha hónapok óta velünk lenne. Döbbenetes, hogy napok alatt is milyen rettenetesen sokat változik. Már megjelentek az első hurkái, amitől teljesen el vagyunk olvadva, egyre jobban kitisztul a szeme, kerekedik az arca, így már nem újszülött kinézete van, hanem igazán babás formát ölt.

Az utóbbi napokban már nagyon érdeklődő lett, tegnap 20 percen keresztül bűvölte a pöttyös kis táskáját, amiknek egy-két kisebb mosolyt is dobott.

Minket is egyértelműen felismer és követ a szemével, de mindig az esti fürdetés előtt a legcukibb.  Napok óta dolgozik rajta, hogy végre megajándékozzon minket az első igazi mosollyal, bár mindenki váltig állítja, hogy bizony rá már nevetett…

Continue reading →

Isten hozott Panna

 kicsiTUN_4193

Ne haragudjatok, hogy eltűntem az utóbbi időben, de egy picit fontosabb elfoglaltságom volt az elmúlt hetekben, hiszen február 7-én megérkezett a kicsi kis családunkba Panna. Elhatároztam, hogy a blogot folytatom, de visszatérek az eredeti elképzeléshez és nem csak recepteket, hanem egyéb érdekességeket is hozok nektek. 

A döntésemben nagy szerepet játszik, hogy egyértelmű, hogy mostantól egy ideig nem lesz annyi időm sütni-főzni, a másik oldalról meg annyi téma foglalkoztat még a gasztronómia mellett és itthon nem ismerek hasonló blogot.

Be fogok számolni a hétköznapjainkról, Panna fejlődéséről, történésekről a nagyvilágból, de a lakberendezés és utazás rovat is visszatér, természetesen a finomabbnál-finomabb ételek és italok mellett, amikből azért nem lesz hiány ezután sem.

Continue reading →

%d bloggers like this: