Van, ami magánügy!

IMG_7098

Elég régóta érlelődik bennem egy bejegyzés, de eddig nem szedtem össze a gondolataimat!

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy nektek mi lesz a véleményetek a magánügyről, amit most kifejezetten a gyerekáldással kapcsolatban fogok kifejteni.

Mielőtt megszületett Panna mindenki folyamatosan azt kérdezgette, hogy naaa mikor lesz már gyerek? Egy idő múlva eléggé frusztráló volt! Miért is? Mert szerettük volna, hogy jöjjön, de több egészségügyi probléma is volt, ami miatt benne volt a pakliban, hogy hosszú várakozás lesz, amíg beköszönt a gólya. (végül csak fél évet kellett várni)

Közeli barátoktól még azt mondom, hogy oké, de Marika nénitől és Jancsika bácsitól, akikkel életemben egyszer találkoztam már elég frusztráló volt a kérdés. Jó jó nyugtattam magam, majd ha összejön, akkor egy ideig békén hagynak.

Na ez nem teljesen jött be, mert aztán, amikor terhes lettem, akkor bombáztak a szüléssel kapcsolatos terveimmel, egészen részletekbe menően, majd a szülést követően mindenki a mellem telítettségi szintje után érdeklődött! Rettenetesen fel tudtak idegesíteni, amikor is a tejcsi!!! (borzalmasan gyűlölöm ezt a szót) mennyisége után érdeklődtek ismétlem előszeretettel olyan emberek, akik borzalmasan távol álltak tőlem, vagy teljesen ismeretlenek voltak.

Egyszer tisztán emlékszem, hogy egy bio boltban vettem teát és segítséget kértem, hogy javasoljon valami finomat, amiben nincsen semmilyen koffein, mert nem szerettem volna a szoptatás miatt azt inni. A hölgy hosszasan faggatott a szoptatási szokásaimról, majd mikor közöltem, hogy az én kislányom kap tápszert is, mert olyan irtózatos  mennyiségeket eszik, hogy nem bírom szusszal teljesen felháborodott és kifejtette, hogy milyen rettenetes anya vagyok. Fejvesztve menekültem a boltból és soha többé nem mentem a környékére sem.

Elég hamar eldöntöttem, hogy nem vagyok hajlandó versenyt csinálni a szoptatásból és nem ez határozza meg, hogy szeretem-e a gyerekemet vagy sem. Nem is nagyon viselt meg, hogy nem tudtam 6 hónapos koráig Pannát kizárólag anyatejjel etetni és hozzáteszem igaziból ő is magasról tett rá! Valamint ennek a kialakult helyzetnek előnye is volt, mert így akár az apja vagy bárki más is meg tudta etetni, így már elég hamar akár több órára is el tudtam menni (oh milyen borzalmas anya vagyok mi:)

Panna 2 éves lett és úgy néz ki, hogy sokak szerint már igazán ideje lenne teherbe esnem, mert az elmúlt fél évben úton útfélen abba a kérdésbe botlom, hogy na mikor jön a kistestvér? Próbáltam rengeteg taktikát, volt, hogy nem hallottam meg, volt, hogy azt mondtam majd…, vagy kategorikusan kijelentettem, hogy nem jön, de mindig tovább firtatják az okokat!

Ha megkísérlem, annyival lezárni, hogy egyenlőre nem szeretnénk, akkor sokan kifejtik, hogy ejnye bejnye nem lesz jó, ha nagy korkülönbség lesz köztük, hiszen akkor nem játszanak majd együtt és egyébként is egyben KELL letudni. Ha netalántán azt mondom,hogy talán nem is lesz második, akkor meg csúnya szikrázó tekintetek közepette kerek perec kijelentik, hogy egy gyerek nem gyerek és milyen önző anya vagyok, hogy nem vagyok hajlandó neki kistestvért szülni. Volt, hogy ilyenkor belementem, hogy esetleg talán, lehet, hogy az is fontos, hogy a szülők mit éreznek, szeretnének-e egy másik kisbabát, mert végtére is nem a gyerekemnek szülök! De mindig mindenre van válasz és tuti javaslat. A kedvencem, amikor olyanoktól kapok kioktató tanácsokat, akinek mondjuk több gyereke van, de láthatóan megőrül tőle, folyamatosan ideges, semmi ideje nem jut magára, mindig veszekszik a gyerekeivel és minden egyes alkalommal elmondja hatszázszor, hogy majd könnyebb lesz, ha nagyobbak lesznek… de ezt már évek óta hallgatom.

Mi van, ha nem akarom,hogy majd könnyebb legyen, mert nekünk így most tökéletes? Miért van az, hogy egy gyerekkel nem lehet valaki boldog és kiegyensúlyozott? Mi van, ha valóban egyenlőre nem szeretném újrakezdeni az egészet, mert szeretnék egy picit magammal és a karrieremmel foglalkozni? Hány gyerektől válik igazán családdá a család? Hány gyereket kell szülni, hogy ne legyen az a kérdés, hogy mikor jön a következő? Hány gyerek után néznek az emberre rosszallóan, hogy miért szült ennyit? Vajon lehet jól csinálni vagy mindig lehetne jobban csinálni? Hol van az a határ, ami már magánügy és nem feltétlenül kell megkérdeznünk valamit vagy elmondani a véleményünket?

Én őszintén szólva nem hiszek benne, hogy van egy tökéletes recept, ami mindenkinek beválik. Mi lenne, ha békén hagynánk egymást és engednénk, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy neki/ nekik a legjobb?! DE minimum ne lássuk el tanácsokkal, hanem mormoljuk el magunkban a véleményünket!

Huuuuuh ez most nagyon jól esett…!!:)

This entry was posted in eZ+aZ.

Leave a Reply